|
 |
|
Telefon: 375-1564, 375-3591
E-mail: info@computerbooks.hu
G.Nagy János - Kovácsné Cohner
Judit -
Ozsváth Miklós:
Mit kell tudni az ECDL vizsgához?
Megjelenés: 2004 december
505 oldal, 2.995,- Ft
ISBN: 963 618 327 9
|
A könyv előszava
A "Mit kell tudni a PC-ről?"
című, az Office illetve Windows különféle
verzióira íródott kötetei évek
óta igen kedveltek a számítástechnikát
tanítók és tanulók körében.
A sok pozitív visszajelzés arra ösztönözte
a szerzőket, hogy elkészítsék a könyv
XP-re hangolt változatát is.
Munkánk során természetesen figyelembe
vettük a jobbító szándékú
javaslatokat is, aminek eredményeképpen az olvasó
egy némileg megújult koncepció alapján
elkészült könyvet tarthat a kezében, amely
azonban - hitünk szerint - elődeinek minden eredményét
és erényét megtartotta.
Miről is van szó? Amikor az első "Mit
kell tudni a PC-ről?" című könyv
megjelent, a számítástechnikai, informatikai
tudást alapszinten a gépkezelői, középfokon
pedig a szoftverüzemeltetői OKJ vizsgával igazolhatták
az érdekeltek. Ennek megfelelően igyekeztünk
az OKJ-s vizsgáknak megfelelő anyagot is belefoglalni
a könyvbe úgy, hogy azok is haszonnal forgathassák
a kötetet, akik "csupán" megalapozott felhasználói
ismeretekre vágynak, de szakképesítést
nem kívánnak szerezni.
Az első kötetek megjelenése óta azonban
sok víz lefolyt a Dunán, és sok minden változott
a számítástechnika oktatásban is.
A legfontosabb változás talán az, hogy egyre
szélesebb körben terjed az NJSZT által gondozott
ECDL vizsga, amely, bár szakképesítést
nem jelent, igazolja a széles körű, korszerű,
európai normarendszernek megfelelő ismeretrendszert,
az ún. "informatikai írástudást".
Az ECDL ismeretanyaga a legutóbbi kötetekben már
helyet kapott; megpróbáltuk ötvözni a
kétféle követelményrendszert.
Az új könyvben csupán a hangsúlyok
változtak: alapvetőnek fogadtuk el a pillanatnyilag
hatályos ECDL vizsgaanyagot, az ún. syllabust, és
a könyvet ennek megfelelően szerkesztettük.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az OKJ-s vizsgára
készülők ne forgathatnák éppoly
haszonnal a könyvet, mint eddig, csak éppen a tárgyalás
sorrendje, az anyag logikája, felépítése
a syllabust követi.
Ügyeltünk arra is, hogy az érthető
tagolás, a feladat-orientált tárgyalásmód
megmaradjon, és a tényanyag, példákkal
bőven fűszerezve, éppúgy megtalálható
legyen benne, mint az előző kötetekben.
Sokat töprengtünk azon, milyen témakörök
kerüljenek a könyvbe. Tekintettel arra, hogy az ECDL
minden modulja (szám szerint hét) az adott témát
meglehetősen kimerítően tárgyalja,
be kellett látnunk, hogy nem vehetjük mindet sorra,
amennyiben a könyv terjedelmét és árát
elfogadható keretek között szeretnénk
tartani.
Így e kötet a következő ECDL modulokat
tartalmazza:
- Operációs rendszerek
- Szövegszerkesztés
- Táblázatkezelés
- Prezentáció és grafika
- Információ és kommunikáció
A könyvbe nem került bele az adatbázis kezelés
és az ún. elméleti modul. Előbbi anyaga
megtalálható a ComputerBooks Kiadó
"Adatbáziskezelés MS Access 2000 alkalmazásával",
utóbbié pedig a "Tanuljunk együtt
informatikát! - ECDL elméleti modul"
(Interaktív tanulást segítő
CD melléklettel) című kötetekben.
Reálisan tehát az ECDL START vizsga gyakorlati moduljai
kaptak helyet a könyvünkben, s ez egyben azt is jelenti,
hogy a "hétköznapi" felhasználó
is megtalálhatja benne mindazt, amire a napi gyakorlatban
szüksége lehet.
A könyv lektorálásában ECDL vizsgaközpontok
munkatársai vettek részt. Tanácsaikkal, javaslataikkal
azt szerették volna elérni, hogy a könyvbe
az alapvető ismeretanyagon túl a vizsgákon
a legtöbb problémát okozó feladatok
is bekerüljenek. Az általuk javasolt témákkal
részletesebben foglalkoztunk ott, ahol ez a terjedelem
tekintetében nem okozott problémát.
A didaktikus tárgyalási mód nem tette
lehetővé, hogy a syllabust szorosan kövessük.
Ezért a függelékben helyet kapott egy táblázat,
amely a könyv fejezeteit a syllabus témáival
rendeli össze. Ebből minden Olvasó megtudhatja,
hogy az adott modul egyes részeit a könyv mely fejezeteiben
találhatja meg.
A könyvben sok, az adott témát megvilágító,
magyarázó, szemléltető példa,
kidolgozott vagy önálló megoldásra váró
feladat kapott helyet. Azonban a megtanult és megértett
anyagrész elmélyítéséhez, további
gyakorlásához feltétlenül szükség
van önálló feladatmegoldásra is. Ehhez
ajánljuk a "Mit kell tudni a PC-ről?
- Példatár" című könyvet,
illetve a modulvizsgákra való felkészüléshez
a hivatalos ECDL példatárat is.
Vissza a lap tetejére
A könyv tartalomjegyzéke
OPERÁCIÓS RENDSZER
Mit kell tudnunk az operációs rendszerről?
Az operációs rendszer fogalma
Az operációs rendszerek csoportosítása
Az operációs rendszerek főbb feladatai
A gép bekapcsolása
A bejelentkezés
A gép kikapcsolása
A Windows XP
Az egér és a grafikus felület
Az asztal
Ikonok
Tálca
A Start menü
Ablakok
Alkalmazás indítása
Alkalmazás bezárása
Nem válaszoló alkalmazás bezárása
Az ablakok felépítése
Az aktív ablak fogalma
A görgetősáv használata
Menük, helyi menük
A menük típusai
Mit választhatunk a menüből?
A menük általános tulajdonságai
Menük használata billentyűzettel
Párbeszédpanelek
A párbeszédpanelek használata billentyűzettel
Háttértárak kezelése
Meghajtók, mappák, állományok
Meghajtók
Mappák
Állományok
Dokumentum társítása alkalmazáshoz
Az Intéző
Az Intéző indítása
Megjelenítésre vonatkozó beállítások
Műveletek mappákkal, állományokkal
Közlekedés a mappák között
Mappák, állományok kijelölése
Mappa létrehozása
Állomány létrehozása
Állomány elmentése
Állomány megnyitása
Állomány mentése másként
Mappa, állomány mozgatása
Mappa, állomány másolása
Mappa, állomány törlése
Eltévesztett művelet visszavonása
Tömörített mappa
Mappák, állományok tömörítése
Tömörített állomány kicsomagolása
Mappák, állományok keresése
Meghajtók, mappák, állományok tulajdonságainak
lekérdezése
Attribútumok állítása
Meghajtók, mappák megosztása
A lomtár
A lomtár tartalmának megtekintése
Lomtárba került állomány visszaállítása
A lomtár ürítése
A lomtár tulajdonságai
A táska
Lemezműveletek
A formázás
A gyorsformázás
Rendszerindító lemez létrehozása
Kötetcímke
Dokumentumok - alkalmazások
Dokumentumainkkal végezhető alapvető műveletek
Új dokumentum létrehozása
Dokumentum megnyitása
Dokumentum mentése
Dokumentum nyomtatása
Váltás a nyitott dokumentumok között
Dokumentum bezárása
Kapcsolat a dokumentumok között: a vágólap
Szövegblokkok kijelölése
Áthelyezés a vágólapra
Másolás a vágólapra
Képernyőtartalom másolása a vágólapra
Vágólap tartalmának beillesztése
Vágólap tartalmának megtekintése és
törlése
A Windows testreszabása
Beállítások megváltoztatása
Megjelenítésre vonatkozó beállítások
Asztal
Ablakok
Objektum- és parancsikonok
Parancsikon létrehozása
Tálca
Start menü tartalmának kialakítása
Indítópult
Vezérlőpult
Betűtípusok
Billentyűzet
Dátum és idő
Egér
Felhasználói fiókok
Hangok
Mappa beállításai
Megjelenítés
Nyomtatók és faxok
Nyomtatási sor
Nyomtató hozzáadása
Nyomtató beállítása alapértelmezettként
Programok telepítése és törlése
Rendszer
Tálca és Start menü
Területi és nyelvi beállítások
A számítógépes adatbiztonság
és adatvédelem
Mit jelent az adatvédelem?
Milyen veszélyek leselkednek az adatokra?
Illetéktelen hozzáférés
A számítógép vagy az adathordozó
sérülése
Számítógépes kártevők
A férgek
A trójai programok
A vírusok
Az e-mail vírusok és a spam
Túlfeszültség, áramkimaradás
Hogyan előzzük meg a bajt?
Illetéktelen hozzáférés megelőzése
Fizikai sérülések megelőzése,
megbízható adattárolás
Védekezés a vírusok ellen
Túlfeszültség és áramszünet
kivédése
Mit tehetünk, ha mégis bekövetkezett az adatsérülés
A Súgó használata
A Súgóról - általában
A Súgó indítása
A Súgó használata
Keresés, tárgymutató
SZÖVEGSZERKESZTÉS
A szövegszerkesztők általános szolgáltatásai
A Word ismertetése
A Word indítása
A munkaképernyő
A parancsterület
A munkaterület
Az információs terület
Munkaablak
Szöveg begépelése
Mozgás a szövegben
Szövegrészek kijelölése
Alapvető javítások
Kivágás, másolás, beillesztés
- vágólap
Visszavonás, ismétlés
Formázási jelek a szövegben
Műveletek dokumentumokkal: mentés, megnyitás,
konvertálás
Dokumentum mentése
Dokumentum bezárása
Új dokumentum
Üres dokumentum
Sablon
Dokumentum megnyitása
Dokumentum mentése másként
Dokumentum konvertálása
Konvertálás betöltéskor
Konvertálás mentéskor
Szöveg formázása
Karakter
Formázás Formázás eszköztárral
Formázás párbeszédpanellel
Bekezdés
Formázás Formázás eszköztárral
Formázás vonalzóval
Formázás párbeszédpanellel
Szegély és mintázat
Tabulálás
Vonalzóval
Párbeszédpanellel
Felsorolás és sorszámozás
Táblázatkészítés
Táblázat létrehozása
Táblázat módosítása
Oszlopok, sorok, cellák kijelölése
Oszlopok, sorok, cellák beszúrása, törlése
Táblázat, oszlopok, sorok, cellák méretezése
Cellák egyesítése, felosztása
Szöveg elhelyezkedése a cellában
Szöveg begépelése, törlése
Igazítások
Szövegirány
Táblázat celláinak formázása,
szegélybeállítás
Rendezés
Hasábok
A Beszúrás menü
Töréspont beillesztése
Oldalszámok beillesztése
Dátum és idő beillesztése
Kész szöveg beillesztése
Szimbólum beillesztése
Hivatkozás beillesztése
Ábrák elhelyezése
Ábra beillesztése
Ábra méretezése, mozgatása
Ábra tulajdonságainak beállítása
Szövegdoboz
Objektum beillesztése
Élőfej, élőláb
Élőfej és élőláb tartalmának
megadása
Változó tartalmú élőfej és
élőláb
Páros és páratlan oldalon eltérő
élőfej és élőláb
Szakaszonként változó élőfej
és élőláb
Oldalszámozás
Dátum, fájlnév elhelyezése
A szövegformázás automatizálása:
néhány szó a stílusokról, sablonokról
és varázslókról
Stílusok
Hivatalos levél készítése sablonnal
Fax készítése varázsló segítségével
Feljegyzés készítése Feljegyzésvarázslóval
Egyéb szolgáltatások
Formátum másolása
Keresés és csere
Körlevél készítése
Adatforrás létrehozása
Törzsdokumentum létrehozása, adatmezők
beszúrása
Egyesítés
Helyesírás-ellenőrzés, szinonimaszótár
Automatikus javítás
Rövidítésszótár
Testreszabás és beállítások
Nyomtatás
Dokumentum nézetei közötti váltás
Nyomtatási kép megtekintése
A kinyomtatott dokumentum megjelenésének beállítása
Nyomtatás
Nyomtatási beállítások
A Súgó funkció használata
TÁBLÁZATKEZELÉS
A táblázatkezelők általános
szolgáltatásai
A táblázatkezelés alapfogalmai
A táblázatkezelő ablaka
A táblázatok felépítése
A cellákba írható értékek
A képletek, számítások a táblázatban
Címzési és hivatkozási módok
Relatív hivatkozás
Abszolút hivatkozás
Vegyes hivatkozások
Hivatkozás név használatával
Nevek létrehozása
Nevek használata
A táblázat kezelése
Mozgás a táblázatban, kijelölési
lehetőségek
Mozgási lehetőségek
Kijelölések
Adatbevitel a cellákba
Adatbevitel egy cellába
Adatbevitel egyszerre több cellába, tartományok
kitöltése, sorozatok
Szerkesztési műveletek
Cellák tartalmának módosítása
Másolás, mozgatás
Törlések
A cella tartalmának törlése
A cellák törlése
Beszúrások
Üres cellák beszúrása
Másolt vagy kivágott cellák beszúrása
Egyéb lehetőségek a beszúrások
során
Műveletek visszavonása
Táblázatfejlécek rögzítése
A munkafüzet lapjainak használata
Háromdimenziós táblázatkezelés,
munkalapok közötti hivatkozások
Munkalapok kijelölése, együttes használata
Lapok létrehozása, átnevezése, törlése
Lapok másolása és mozgatása
Lapok elrejtése és felfedése
Formázási lehetőségek
A cella magasságának és szélességének
beállítása, oszlopok és sorok elrejtése
Cellák formázása
A cellákban található adatok formátumának
beállítása
A cellákban található adatok megjelenítési
jellemzőinek beállítása
A betűk jellemzőinek meghatározása
Igazítási jellemzők meghatározása
A cella szegélyének és színének
meghatározása
Dátum- és időkezelés
A függvények használata
A függvényt tartalmazó képlet létrehozása
Összegzések függvények segítségével
Összesített eredmények képletek nélkül
(olvasmány)
Értékek szétválasztása
Keresés függvények segítségével
Adatok rendezése és szűrése
Az adatok rendezése
Rendezés több kulcs szerint
Az adatok szűrése
Összetett szűrési lehetőségek
Az adatok grafikus ábrázolása (Diagramok)
A diagram főbb részei
A diagram létrehozása
A diagram módosítása
A diagram vagy az adatsor típusának módosítása
Diagramelemek törlése és hozzáadása,
a diagram törlése
Diagramelemek jellemzőinek módosítása
Állománykezelés
Adatvédelmi lehetőségek, munkafüzetek
közös használata
A munkafüzet védelme az illetéktelen használat
ellen
A munkafüzet elemeinek védelme
A cellák védelmi tulajdonságának beállítása
A lap védelmének bekapcsolása és feloldása
Az Excel és a web
Táblázatok közzététele a weben
Interaktív weblap közzététele
Statikus weblap közzététele
Nyomtatási sajátosságok
A táblázat más méretben történő
nyomtatása
A margók és az oszlopszélességek beállítása
Élőfejek és élőlábak
megadása
A nyomtatandó terület beállítása
Több munkalap együttes nyomtatása
Az összes oldalon megjelenő sorok és oszlopok
megadása
Az oldal megjelenésének beállításai,
egyéb lehetőségek
PREZENTÁCIÓ ÉS GRAFIKA
Prezentáció a PowerPoint segítségével
A PowerPoint indítása
Bemutató készítése az Előadás-tervező
varázslóval
A bemutató különböző nézetei
Normál megjelenítés
Diarendező
Diavetítés
Bemutató feltöltése szöveggel
Címsor szint meghatározása
Bekezdés igazítása
Betűtípus formázása
Felsorolás, számozás
Szimbólumok beillesztése
Dátum, idő beszúrása
Szerkesztési műveletek visszavonása, ismétlés
Oldalszám, ismétlődő szöveg beillesztése
Bemutató helyesírás- és stílusellenőrzése
Bemutató vetítése
Bemutató nyomtatása
Bemutató mentése, bezárása, megnyitása
A PowerPoint bezárása
Műveletek diákkal
Sorrend megváltoztatása
Másolás
Beszúrás, diaelrendezés módosítása
Elrejtés
Törlés
Dia formai elemeinek módosítása
Színválaszték módosítása
Háttér egyénivé tétele
Kép elhelyezése háttérként
Formázás tervezősablon használatával
Üres bemutató létrehozása, formázás
diaminta alkalmazásával
Objektumok alkalmazása dián
ClipArt grafika beillesztése
Kép beszúrása
Szövegdoboz létrehozása, formázása
Vonal, téglalap, kör létrehozása, formázása
Különleges alakzatok szövegek kiemelésére
Diagram beillesztése, szerkesztése
Excel diagram beillesztése
Szervezeti diagram beillesztése, szerkesztése
Műveletek objektumokkal
Hangok, mozgóképek alkalmazása
Áttűnések, szöveganimációk
alkalmazása
Bemutató oldalbeállításainak meghatározása
Önműködő bemutatók
Önműködő bemutató beállítása
Önműködő bemutató levetítése
Bemutató a Weben
Közzététel
Közzétett bemutató megtekintése
Alapbeállítások beállítása
A Súgó használata
KOMMUNIKÁCIÓ
Internet
Történeti áttekintés
A World Wide Web
Internet- és tartalomszolgáltatók
Böngésző programok
A kapcsolat sebessége
Biztonsági megfontolások az Interneten
Internet Explorer
Az Internet Explorer indítása
A munkaterület bemutatása, egy tipikus Web dokumentum
felépítése
Böngészés Interneten/ intraneten
Adatbevitel weboldalon
Kezdőlap megadása
Keresés Web oldalon
Weblap mentése
Weblap szövegének, képének másolása
FTP archívumok elérése
Keresőgépek használata
Google
Téma szerinti keresés
Egyéb keresők, Telefonkönyv
További keresőgépek
Az Internet Explorer néhány további beállítása
Kedvencek használata
Web dokumentum nyomtatása
Web dokumentum megnyitása új ablakban
A képernyő hasznos munkaterületének
növelése betűméret változtatása
Letöltés idejének csökkentése
Sütik, ideiglenesen letöltött fájlok karbantartása
A Súgó használata
Néhány szó a helyi hálózatokról
Levelezés
A levelezésről általában
Levelező ügyfelek és kiszolgálók
Elektronikus levélcímek
Az elektronikus levelezés előnyei
Hogyan tehetünk szert e-mail címre?
Levelezéssel kapcsolatos biztonsági megfontolások
A "Levelezés" fejezet gyakorlatainak működési
feltételei
Az Outlook
Az Outlook indítása
Az Outlook automatikus indítása
A munkaterület felépítése
A Súgó használata
Levelezési 1x1
Üzenet írása, küldése
Üzenet fogadása, olvasása
Válasz, továbbítás
Levél törlése
Magasabb szintű levelező szolgáltatások
Levelező mappák
Címjegyzék bővítése, terjesztési
lista létrehozása
Levél tulajdonságai
Levél tulajdonságainak beállítása
Eldöntendő levelek
Elküldött üzenet megtekintése
Melléklet küldése
Melléklet megtekintése, elmentése fájlként
Automatikus aláírás létrehozása
Levelező mappa létrehozása
Szabály varázsló használata
Házon kívül
Elintézésre váró üzenetek
Levélküldés díszes levélpapíron
Fontos üzenetek kiemelése más színnel
Általános műveletek Outlook mappákban
Mappa létrehozása
Mappa és bejegyzés áthelyezése, másolása
Mezők megjelenítése, elrejtése mappákban
Mappaelemek keresése
Mappaelemek szűrése
Mappaelemek rendezése
Mappaelemek csoportosítása
Outlook mappák nyomtatása
Mappaelemek törlése, visszaállítása
FÜGGELÉK
Syllabus4: Operációs rendszer
Syllabus4: Szövegszerkesztő
Syllabus4: Táblázatkezelés
Syllabus4: Prezentáció és grafika
Syllabus4: Kommunikáció
AJÁNLOTT IRODALOM
TÁRGYMUTATÓ
Vissza a lap tetejére
|
 |