Felhasználói szint: kezdő, közép. Szerző: Sziklai János, Baráth Gábor Kiadó: Perfact-Pro Kft, 2009 oldalszám: 172 ISBN: 9789638773494
A könyvről
Miről szól a könyv?
A MacTértem egy több szempontból is rendhagyó szakkönyv. Először is, mert egy képzeletbeli Windows felhasználó történetét meséli el attól a pillanattól, hogy először találkozott a Mac-kel egészen odáig, amikor berendezkedett az új gépén. A könyvből kiderül, hogyan rendezhetjük be Macintosh számítógépünket főként ingyenes vagy olcsó szoftverek segítségével, úgy hogy a lehető legkellemesebb környezet fogadjon bennünket akár munkáról akár szórakozásról van szó.
Másodszor azért rendhagyó, mert éppen ebből a történet mesélésből fakadóan, szakít a hagyományos többes szám első személyben írt szakkönyv stílussal és barátságosan tegeződve osztja meg az információkat az olvasóval, mintha csak egy ismerőse vagy barátja segíteni neki.
A már gyakorlott Windows felhasználók, megtudhatják a könyvből, hogy a megszokott Windowsos fogások miként működnek Mac OS X alatt és hogy a Windows alatt megismert és egyes feladatokra használt szoftvereknek mik a Mac OS X alatti megfelelői. A Mactértem sorra veszi az operációs rendszerek közötti különbségeket és a hasonlóságokat, hogy megkönnyítse az átállást Windowsról Mac OS X-re.
De a könyv hasznos azoknak a felhasználóknak is, akik már használták a Mac OS X-et, hiszen egy sor a Mac OS X mindennapi használata közben hasznosítható trükköt tudhatunk meg belőle. Megismerhetünk belőle egy sor - a legtöbbször ingyenesen beszerezhető - programot, melyek elengedhetetlenül fontosak vagy kényelmesebbé teszik a napi munkát a Mac OS X operációs rendszerrel.
Ferenczy Gábor ajánlásával (Almalap, a Mac OS X Leopárd kézikönyv szerzője)
"Switcher - ez az angolszász neve annak, aki pécéről Macre vált. A váltást (switch) sokan mesélték el, pár szájton, blogon, közösségi oldalon meg is írták. Amikor a Macintosh számítógépről - és gyártójáról, az Apple cégről - beszélünk, előbb-utóbb előkerül az analógia, amely szerint az Apple és/vagy a Mac egyfajta egyháznak feleltetődik meg. Steve Jobs, az Apple egyik alapítója és irányítója a vallás karizmatikus vezetője, a maces rajongók pedig fenntartás nélkül üdvözlik, bármit mutat is be Steve egy-egy rockkoncerthez hasonlító rendezvényen. És ott vannak a nagy templomoknak megfelelő Apple Store-ok Amerikában vagy Londonban, Münchenben. A kisebb szentélyekbe - amelyeket a fogyasztás csarnokaiban, a plázákban találunk - már itthon is betérhetünk. A Mac szépségéről, a Mac jóságáról nem is az Apple győz meg minket. Akadnak önkéntesek, akik a médiában hirdetik a Mac elsőbbségét, magukat pedig evangelistának titulálják. De térítő minden maces - óhatatlanul. Az Apple marketinggépezete - tanítandó módon - támogatja is a térítést, a cég a mi adományainkból, akarom mondani, vásárlásainkból él. A térítés kiszemelt célpontjai a pécések, akik - számunkra, macesek számára - érthetetlen módon ragaszkodnak a böhöm, bézs, zúgó téglatest gépekhez és a rajtuk futó Windows verzióihoz. A térítés marketingeszköze az iPod, az iPhone, amelyek megismertetik a maces életérzést, és a Mac mini is, amely deklaráltan azért szerepel az Apple termékpalettáján, hogy a Macre váltó kis költséggel hatalmas lépést tehessen a napos oldal felé. Gyere, várunk!"
Tartalom
Köszönetnyilvánítás I Előszó I I I. A mulatság 1 1. Minden kezdet nehéz 3 2. Törióra 5 3. Felületesen 10 4. Rivaldafényben 16 5. H. G. Wells után szabadon 20 6. Magyarán szólva 22 II . A dolgos hétköznapok 71 1. Bevásárlás 73 2. A kávézóban 75 3. Világháló 88 4. Szövegelés 92 5. Kommunikáció 97 6. Segítséééég. 103 7. Iroda biroda-lom 108 8. Képek kezelése 113 9. Rodeó, videó. 118 10. Nyissunk ablakot! 122 11. Game over 138 12. Programozásra adom a fejem 142 13. Minden jó, ha jó a vége 148 III . Függelékek 149 Windows alatt így működik- hogy is van ez Mac OS X-en? 151 Fontosabb alapértelmezett gyorsbillentyűk 155 Ingyenes alternatívák windowsos programokra Mac OS X alatt 158
|